Már a háború kezdete óta úgy érzem, hogy meg kell írnom számotokra ezeknek a nagy időknek azt a részét legalább, amely családunkat közvetlenül érintette, hogy ti és talán még késő unokák is okulást, talán erőt, talán megnyugvást meríthessenek belőle. Mindenekelőtt, hogy meglássátok, hogy milyen borzasztó dolog a háború, úgy lefolyásában, mint a következményeiben, hogy úgy a győzőket, mint a legyőzötteket lealacsonyítja, elvadítja, [és] a személyes szabadságot, az egyén biztonságát, a gazdasági rendet és életet minden megnyilvánulásában megingatja, sőt széttépi; hogy mindenkinek első kötelessége egész életében, minden szavával és tettével a békét és a megértést szolgálni és előmozdítani. Még egy esemény az különösen, ami a tollat kezembe adja, és amelyik talán egyedül elég erős ahhoz, hogy kényelmemet, és azt az érzést, amely azt súgja: „nem érdemes”, leküzdeni tudja.

Ez az esemény, amely egész családunkra olyan beláthatatlan következményekkel járhat, 1919. szept. 10.-én történt, amikor ti ketten kiléptetek őseink régi vallásából, és evangélikussá lettetek.

Hogy ez miért történt, hogy történt, azt memoárjaim során bővebben elbeszélem nektek, mindenesetre azt mondhatom, hogy ezen elhatározás nekem, és a ti jó papátoknak sok álmatlan éjszakát okozott, és részünkről egy igazi nagy áldozat volt, áldozat, abban a hitben, hogy az titeket és unokáitokat sok nehézségtől és fájdalomtól fog megkímélni.

Én akkor is féltem, hogy ez a hit tévhit, hogy csak az akkori idők pillanatnyi követelésének kielégítése, és hogy a távolabbi jövőnek önkényes, talán meg nem engedett befolyásolása. Mindegy: amit akkor az én jó Nándorom tett, legjobb meggyőződésének, legrajongóbb szeretetének az eredménye volt, és minden reményem, hogy mint olyan, csakugyan, bármilyen formában is áldást fog rátok hozni.

Hogy azonban ennek a tettnek átkos, szégyenletes gyümölcse ne legyen, kérlek benneteket egyre: ne felejtsétek el soha, hogy zsidó családból származtok, adjátok át ezt a tudatot gyerekeiteknek és unokáitoknak, nem, mint valami szégyent, [hanem] mint egy rejtett kincset. Hiszen annyi kiváló ember, annyi hasonlíthatatlan eszme, gondolat származik a zsidóságtól! Ne értsetek félre, nem akarom ezzel megakadályozni, hogy bármely más közösségbe felolvadjatok – sőt, éppen azt akarta ez a kilépés célozni, hogy választhassatok magatoknak helyet bárhol a világon, ne állja utatokat egy világ előítélete, de ha választani szabad, úgy azt az egyet, a volt népeteket nem szabad kizárni.
Ha majd bármelyiketeknek választani kell az egész életre társat magának — ne legyen akkor szemetek előtt semmi akadály, sem faj, sem nemzet, sem vallás, akiért a szívetek dobban, akihez a véretek húz, azt válasszátok magatoknak, és ha zsidó volna, akkor csak megbizonyosodna a közmondás: „Vér nem válik vízzé”.

És ha bármelyiketek — talán késő unoka – egyszer visszakívánkozna az ősi közösségbe, ám térjen vissza, legyen úgy és olyan őszinte igyekezettel, mint ahogy mi tettük, hogy az utódok javát szolgáljuk, a legnagyobb áldozatok árán is.

De legyetek bármely nemzetnek a fogadott fiai, bármely vallásnak hívei, ne vessetek meg senkit, mert más, és ne vessétek meg soha a zsidókat, ne felejtsétek el, hogy az őseitek porai zsidó temetőben porladnak, és hogy zsidó vér folyik az ereitekben!

Hogy nincs okotok származásotokat szégyelleni, azt szeretném nektek egy régi családfával bebizonyítani.
Nem tudom, fog-e sikerülni azt összeállítanom, de azt bátran állíthatom, hogy bármely családi ágra tekintetek vissza, akár a BAIERSDORF-KRAMER-ek között, akár a KÜSZLER és BRACHFELD ősök között, sehol semmit nem találhattok, amit szégyenleni kellene. Voltak köztük tudós rabbik és orvosok, nagy- és kiskereskedők, egyikük ott harcolt Budavár bevételénél (dr. BREISACH), a másik saját biztonsága kockáztatása árán 48-ban lóval látta el a magyar hadsereget [BRACHFELD].
Pistánk elesett 18 éves korában az orosz fronton.
Richard bácsi is katonai kötelességeinek teljesítése következtében halt korai halált. KÜSZLER nagypapa megalakítja a budapesti hűtőházat, ami által a hosszú háborús évek alatt sokszor az éhezéstől menti meg a főváros lakosságát. BAIERSDORF Adolf a fatermelés terén úttörő fűrészeket létesít, őserdőket tár fel, és a haszon feleslegéből szülővárosában (Vágújhely) aggok házát létesít. Fiai (B. Károly) óriási állami falepároló telepnek veti meg alapját. Mind dolgoznak, ki nagyban, ki kicsinyben, de mindegyik hoz egy-egy követ, hogy hozzájáruljon azon ország épületének elkészítéséhez, ahol lakik.
Egyiknek a nevéhez sem fűződik szenny vagy szégyen, hanem verejték, könny, és sokéhoz áldás.
És ezt szégyellenétek? És ezt el akarnátok tagadni?

Hogy miért jut éppen ma mind ez eszembe, és miért kezdem meg éppen ma azt, amit már régen tervezek?
Mert ma nehéz, gondokkal és gondolatokkal terhes napom van:
1922. március 25-én, ma tizenöt éve, hogy férjhez mentem, hogy Nándorral együtt lejöttem ide, Szászsebesre, ahol megtaláltam mindent, ami egy életet kitesz, boldogságot és bánatot, gazdagságot és szegénységet, születést és halált.
Ma a BAIERSDORF család legfontosabb napján, melyen nagyszüleitek egybekeltek, amelyen lakodalmukat és gyermekszületést ünnepeltek, minden újra eszembe jut, és szót kér.

Kitudja, mikor folytatom megint. Talán a születésnapom estéjén, hogy elmondjak mindent, amire azóta emlékezem, és mai titeket is némileg érdekelhet.
[Vége, nem folytatta soha.]

Az átírásért Hirschler Andrásnak, Budapest, köszönet!
Beküldő: Baiersdorf Kristóf, Düsseldorf, 2011.11.26