Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Képek, videók Partnereink RSS
 
 Személyek 
 Családok 
 Események 
 Helytörténet 
 Személyes 
 Tallózó 
 Kutatásról 
Érettségi bizonyítványom mint unikális heraldikai kordokumentum
Jutadombi emlékek
AZ ADAKOZÓ (Összeállította: Szücs János)
Nyolcvannégy év után egymásra találtak a Böröczky testvérek
A „Szkalla-sztori”
Menekülés a háború elől 1. és 2. rész
A hatvani vasútállomás bombázása, 1944. szeptember 20.
Egy könyv kalandos útja
Rövid történet a nagyszüleimről
 
Móra Ferenc latintanára
Háború ütötte sebek, egy család tragédiája, 1944. május 4.
Menekülés 1956. november 18-án.
Fülöp István rejtélyes halála.
II. Világháború első bombázása Magyarországon - 1944 ápr. 3
Hajóvontató vállalkozó ükpapa
Édes jó gyerekek, drága ...
Baranyai Réder őseim nyomában
A „Szkalla-sztori”

Vasárnapi ebédek alkalmával, amikor összegyűlt a „szűk” család (általában 18-20-an voltunk) gyakran hallgathattunk érdekes történeteket. Ilyen a következőkben leírt is. Ezt a történetet, még az 1950-es években hallottam először, méghozzá Édesanyámtól (Szkalla Éva) és más, közelebbi és távolabbi rokonainktól.
Valahányszor a felmenőink felől érdeklődtünk, anyám mindig igyekezett elterelni a figyelmünket. Sokáig nem beszélhettünk nyilvánosan, az iskolában, egyetemen majd a munkahelyen a származásunkról, a hazánkért is sokat tett eleinkről.
Az 1970-es években, nagybátyám (Édesanyám testvére) hazalátogatott. Az ostrom után hagyták el Magyarországot, felesége, aki korábban a lengyel ellenállásban dolgozott, egyetemi tanulmányait Budapesten fejezte be. Nagybátyám tagja volt a Lengyel – Magyar Diákszövetségnek. A német megszállás után ez a szövetség is mentette a lengyeleket, akiknek egy része tovább ment Londonba, hogy a lengyel kormány által felállított Lengyel Hadsereghez csatlakozzanak, vagy Magyarországon maradtak, és itt tanultak, dolgoztak.
Mivel nagybátyám 1945 óta nem találkozott a szűk családdal, igen sokan gyűltünk össze lakásunkon, hogy meghallgassuk menekülésének és érvényesülésének izgalmas történetét. Ugyanezen az estén találkoztunk temesvári rokonainkkal, (Heller Istvánnal és feleségével) akik elmesélték az alábbi történetet. Sok más családban keringtek hasonlóan „izgalmas” történetek, de a többségüknek valószínűleg semmi alapja nincs. A miénk talán a kevés kivételhez tartozik

Egy kis Pozsony melletti faluban, Stomfán élt egy fiatal molnár, Szkalla János a feleségével, Nepauer Terézzel. A malom a falu határán kívül helyezkedett el. Egyszer napnyugta után a házuk előtti kis padon ültek, és az asszony a kisfiát szoptatta. Az ország útja nem messze tőlük vezetett, padjukról odaláttak. Egy négylovas hintó robogott el, majd hirtelen megállt, és sűrűn lefátyolozott nő szállt ki a hintóból, karján pólyással. Odajött hozzájuk, és megkérdezte őket: vállalnák-e, rövid időre, ezt a gyermeket is? Ők azonnal beleegyeztek, az idegen nő teli erszény pénzt nyújtott át, és náluk hagyta a pólyás babát. Amikor a molnárné a szobában kibontotta a kisfiút a pólyából, látta, hogy az összes holmijába grófi címer volt hímezve. (A falu Pálffy-birtok volt.)

Telt-múlt az idő, de senki sem jelentkezett, hogy elvigye a kisgyereket, ők pedig nagyon megszerették. Amikor saját gyermekük meghalt, a molnár – gondolván, hogy most már senki sem fog jönni a gyermekért az idegen fiú halálát jelentette be a községházán. Rövidesen ezután azonban, amikor mégiscsak jelentkeztek a gyermekért, a molnár nem merte bevallani, hogy az a gyermek él, hiszen súlyosan megbüntették volna a hamis bejelentéséért.
Valószínűleg lelkiismeret furdalása volt, és ezért papnöveldébe adta a fiút. A felszentelés előtti napon a molnár felkereste, és elmondta neki valóságos származását, becsületszavát véve, hogy amíg ő, a nevelőapja él, nem tesz lépéseket az örökségért. Mindez annyira felkavarta a kispapot, hogy végül lemondott a papi hivatásról. A molnár nagy betegen, a halálos ágyán, a fia jelenlétében ismét elmondta a történetet, hogy a halála után már, ha úgy kívánja, igényt támaszthasson az örökségre.
Eddig szólt dédanyám meséje. Még hozzátette: „Tudod, ő volt a nagyapám.”
Az eredeti történetben volt szó sorozásról is, amikor valaki szóvá tette, hogy a fiú feltűnően hasonlít a sorozóra, aki történetesen szintúgy Pálffy-ivadék volt.


Szkalla címer
 
Szkalla János fia, Szkalla Antal

Beküldte: Gőbel Tamás, 2013.12.18.

 

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1025 Budapest Cseppkő utca 33     koordinator@macse.hu 
Gyorskereső  -  Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Témafelelősök  -  Impresszum