Édesapám vasutasként a hatvani állomás légóparancsnoka volt 1944-ben. Három éves gyerekként, mikor kérdezték, hol van édesapám, mondtam, hogy haptapta...
Mikor apám megkapta a jelzést a várható támadásról, mindenkit beparancsolt az állomás két bunkerébe. Ő maga a társával a két bunker közötti parancsnoki bunkerben tartózkodott a bombázáskor. Az állomást sajnos láncos bomba találta el, és a két bunkert is bombatalálat érte.
|
Apám társát a kivágódó ajtó a falhoz vágta és meghalt. Ő maga az asztal alá tudott ugrani, és így megmenekült.
A pusztítás leírhatatlan volt. A bunker előtt beszélgető leány haját felcsavarodva találták a támadás után, ő maga meghalt. A közlekedés leállt.
Nem tudni, napokkal tennivalói után hogyan jutott haza apám Rákosligetre.
Egy biztos: az addig hollófekete hajú apám hófehér hajjal érkezett meg. Csak a szemöldök feketéje tartott ki kb. 70 éves koráig.
Idős korában találkozott a hajdani állomásfőnökkel, akivel szomorúan emlékeztek vissza a nehéz időkre.
|
" ...az állomás felé tűzpiros a látóhatár": A hatvani vasútállomás lángoló romjai a bombázás után (Bradi [?] István felvétele, HLM Fényképtár)
|