Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Képek, videók Partnereink RSS
 
 Személyek 
 Családok 
 Események 
 Helytörténet 
 Személyes 
 Tallózó 
 Kutatásról 
Érettségi bizonyítványom mint unikális heraldikai kordokumentum
Jutadombi emlékek
AZ ADAKOZÓ (Összeállította: Szücs János)
Nyolcvannégy év után egymásra találtak a Böröczky testvérek
A „Szkalla-sztori”
Menekülés a háború elől 1. és 2. rész
A hatvani vasútállomás bombázása, 1944. szeptember 20.
Egy könyv kalandos útja
Rövid történet a nagyszüleimről
 
Móra Ferenc latintanára
Háború ütötte sebek, egy család tragédiája, 1944. május 4.
Menekülés 1956. november 18-án.
Fülöp István rejtélyes halála.
II. Világháború első bombázása Magyarországon - 1944 ápr. 3
Hajóvontató vállalkozó ükpapa
Édes jó gyerekek, drága ...
Baranyai Réder őseim nyomában
Fülöp István rejtélyes halála.

Fülöp István rejtélyes halála

  Elmondta özv. Völgyi Jánosné Skultéti Ilona, Nárai   

2009 húsvétján, 82 éves korában.

Amikor apámék visszajöttek Amerikából, akkor anyám szülei is hazajöttek velük (1) és ők is Náraiban telepedtek le, egy házban lakott az egész család. De azért tartották a kapcsolatot a Zala megyei rokonokkal. Fülöp nagyapám anyámmal egyszer télen rokonlátogatásra ment Zalába, és magukkal vittek engem is, aki akkortájt úgy 17 éves lány lehettem. Vagyis ez a háború alatt lehetett.(2) Vonattal mentünk Zalaegerszegig, és először nagyanyám falujában, Szilvágyon látogattuk meg a rokonokat. Onnan mentünk át Kerkaszentmihályfára (4). Nagyapám ismert az erdőn keresztül egy rövidebb utat, mert a rendes úton nagyon messze lett volna. Így öt-hat kilométert (5) kellett gyalogolni. Amikor elindultunk, már sötét volt, de öregapám ismerte az utat, mert legénykorában is sokat járt arra, amikor nagyanyámnak udvarolt. Teljesen sötétben mentünk az erdőn keresztül. Egyszer láttunk egy fényt, de az csak nagyapám volt, aki előttünk ment és gyufát gyújtott valami miatt. Már majdnem a faluhoz értünk, mikor nagyapám mondta, hogy menjünk csak előre, ő megáll pihenni. Mi beértünk a faluba, közben besötétedett és havazni is kezdett. A rokonoknál aludtunk. Nagyapám nem jött, de nem kerestük, mert azt hittük, hogy a hóvihar miatt a másik rokonoknál alszik. Mondta a Jani, akihez mentünk, hogy nem kell félni, majd jön, nem kell keresni. Reggel derült ki, hogy nem is járt a faluban. Elkezdtük keresni, az egész erdőben, de nagyon nagy hó esett az éjjel, nyomokat sem találtunk, semmit, mindent belepett a hó. Hóolvadás után, egy-két hét elmúltával (6) söprűág gyűjtők (7) találták meg az erdőben, nem messze attól a helytől, ahol elváltunk. Egy fa alatt ült, holtan. Ott temették el Kerkaszentmihályfán, a szülőfalujában, a sírja még mindig megvan, úgy tudom.(8)

1 Skultéti József 1914-ben vándorolt ki Amerikába, ott vette feleségül a szintén kivándorolt Fülöp család egyetlen leányát, Erzsébetet. 1920-ban valamennyien visszatelepültek Magyarországra, a férj szülőfalujába.
2 1945. december 8-án történt.
4 Jelenleg már nincs ilyen nevű település, mert 1941-ben Bárszentmihály néven egyesítették Bárhellyel, 1978-ban pedig Lentihez csatolták.
5 Valójában legalább 10 km-t.
6 1945. december 24-én, azaz két hét elteltével.
7 A halotti anyakönyv szerint a halálesetet Horváth János jelentette be. Ő volt az a rokon, akihez mentek látogatóba.
8 Paukovits Péter – özv. Völgyi Jánosné unokája – bejárta Kerkaszentmihályfa és Szilvágy temetőit is, de nem találta meg a sírt.

A másik történet, elmesélte Skultéti István (79 éves), 2010 júniusában

Ez még Fülöp nagyapám legénykorában történt, még az első háború előtt. Akkor járt udvarolni nagyanyámnak és akkor is mindig ugyanazon az erdőn ment keresztül Kerkaszentmihályfáról Szilvágyra. Volt puskája, mert huszár volt, akkor volt épp katona. Már elmúlt éjfél, amikor az erdőn keresztül ment hazafele. A patakhoz érvén gyereksírást hallott a túloldalról. Ez nem a Kerka-patak volt, csak egy árok, amiben valamikor volt víz, valamikor nem, de híd nem volt rajta. A túloldalról hallotta a gyereksírást. Átment az árkon megkeresni, de nem talált semmit. Hanem onnan meg erről az oldalról hallotta a sírást. Visszajött, és gyereket nem talált, hanem látott a fák között egy nagy világosságot, fényt, mintha égett volna valami tűz. Na ebbe nagyapám belelőtt a puskájával. Onnantól a gyereksírás megszűnt. Hazament és a történetet elmesélte öreganyámnak és a helyet is megmutatta neki is és másnak is, aki vele ment, mikor később arra jártak. Nekünk is sokszor elmesélte. Nem volt akkor még tévé, rádió sem, esténként összeültünk az első szobában és ott mesélt öregapám.
Paukovits Péter felvétele a helyszínről 2010 májusában, középen a patak
Az egészben az az érdekes, hogy amikor meghalt és megtalálták ott az erdőben, akkor ugyan ott találták meg halva, mint ahol ő belelőtt abba a tűzbe negyven évvel azelőtt. Ott, annak az ároknak a partján. Ott ült egy fa alatt, és senki sem tudja, miben vagy hogyan halt meg.(9)

9 Pista bátyám a következőket fűzte még hozzá a történethez. „Akkoriban Náraiban sok ilyen történetet meséltek boszorkányokról, lidércekről. Nem szabadott például éjfél után temető vagy templom előtt elmenni, mert az nagy bajt jelentett. A nem is tudom ki, az öregek beszélték, az A’szegben udvarolt. Mondta neki az anyja meg az apja, hogy ne késsél meg, mert a templom előtt baj lesz. De aztán mégis csak megkésett, olyan sötét, ködös idő volt. A Dezséék laktak a templom háta mögött, volt nekik két szamaruk. A szamarak valahogy elszabadultak, ott álltak a templom előtt a lépcsőn. Ez meg ment haza, megsimogatta a szamarakat. Ott esett össze, holtan találták másnap reggel. A másik meg, a Jakab Pista, aki nem messze lakott tőlünk, ment éjfél után az A’szegen hazafelé. Egyszer csak hallja ám a háta mügül, hogy csissz-csossz. Kétségbeesett, gyorsabban ment, de akkor még gyorsabban hallotta, hogy csissz-csossz. Nem mert hátranézni, már futott, egyre gyorsabban halotta a csissz-csosszt. Aztán kiderült, hogy amolyan lovaglónadrágban volt, és az súrlódott a lába között, attól ijedt meg. Szóval ezek csak ilyen kitalált dolgok voltak. De a nagyapám, az tényleg ugyanott halt meg, ahol előtte belelőtt abba a tűzbe.”

Lejegyezte: Németh József
2012-02-22

 

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1025 Budapest Cseppkő utca 33     koordinator@macse.hu 
Gyorskereső  -  Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Témafelelősök  -  Impresszum