Régeisz Péternek hívnak. 99 éves bácsbokodi születésű kovácsmester vagyok. Bajára a 20. gyalogezredhez vonultam be. Minden évben be voltam vonulva, de amikor bejöttek az oroszok, abban az évben pont nem. Nagyjából egy éve voltam már katona, amikor átkerültem az 50/III. pótzászlóaljhoz. A Délvidék visszacsatolását követően az egységemet Bajáról átvezényelték Zomborba.
Emlékszem, nem sokkal ezután minden 18-60 év közötti sváb férfit behívtak német sorozásra. Apám akkor már 60 éves volt, neki is meg kellett jelennie. Én nem akartam elmenni.
A Máder Hanzi1 (1919-2003) borbéllyal szervezkedtünk, jártunk körbe a faluban egy-egy füzettel és aláírattuk azokkal a németekkel, akik nem akartak sorozásra menni. Már vagy 18-20 aláírást összegyűjtöttem, hogy tüntetünk, amikor apám megtudta ezt valakitől és utánam jött biciklivel. Nagyon megszidott: „Mit képzelsz te, ha megtudják a németek, akkor eljönnek érted és elvisznek a fekete autójukkal és soha többet nem kerülsz haza!”
Az összegyűlt 42 aláírást, miszerint nem „óhajtunk” német katonának bevonulni és felmentést kérünk a sorozás alól, az akkori vezérkari főnöknek, Vörös János tábornok úrnak juttattuk el. Válasz nem érkezett rá.
|
Régeisz Péter tizedes, 1938 |
Így fogtam magam és lementem Zomborba az egységemhez és kértem, küldjenek nekem SAS-behívót, ne kelljen már sorozásra mennem; nem akartam német katona lenni. Ott egy százados sajnálattal közölte, hogy nem tehetik, mert SAS-behívót csak mozgósításkor szabad küldeni. Azt tanácsolta, jelentkezzek önként a Szovjetunió elleni harcra, akkor nem kell német sorozásra mennem. Bíztatott, ne féljek, engem nem fognak kiküldeni a frontra. Nemsokára jött egy őrnagy is, aki azt mondta, nekem nem kell bevonulnom, mert a németek – ha rendelet szerint járnak el – küldeni fognak az alakulatomhoz egy kikérő levelet, de ők nem fognak kiadni, mert „nélkülözhetetlen” vagyok, hisz én voltam a pótzászlóalj patkolómestere. A gyalogsági századhoz tartoztam, de volt ott géppuskás század, voltak tiszti hátaslovak és málhás állatok is. Volt 80-82 ló, és a kocsikat is rendben kellett tartani.
Hazajöttem Zomborból és elmentem arra a bizonyos sorozásra. Az iskolaudvarban volt egy asztal; annál az asztalnál ült a Schmidt és az Anti. Odamentem az Antihoz, akivel elemista korunk óta jó barátok voltunk. Láttam, hogy aki kijött a sorozásról, azt a náluk lévő névjegyzékben kipipálták.
|
Mondom az Antinak, hogy „Keresd ki a nevem és pipázd ki, akkor én már mehetek is haza.” És az Anti el is kezdte keresni a nevemet; közben a Schmidt beszélgetett valakivel, de észrevette, hogy mi történik, és rászólt az Antira: „Mit csinálsz? Előbb menjen be sorozásra, majd utána lehet kipipálni!” Az Anti magyar gyerek volt, a Schmidt sváb. Az Anti (talán a Schmidt is), mint tisztviselő (a községházán) dolgozott és így került a sorozó bizottságba. Szóval be kellett mennem. Bent az egyik üres teremben ketten ültek az ajtóval szemben, talán orvosok voltak, nem tudom. Megvizsgáltak, s alkalmasnak találtak katonai szolgálatra.
A Máder Hanzit a németekkel való összetűzései miatt meghurcolták, majd a sorozás után a többiekkel együtt bevonultatták. Belőlük lettek a „muss-muss” katonák. Muszáj volt menniük. A Hanzi angol fogságba esett, majd miután kiszabadult, ott is telepedett le. Nyitott egy kis borbély üzletet, s megházasodott.
A lényeg az, hogy elmentem a sorozásra, de nem hívtak be német katonának. A németek valószínűleg elküldték a kikérőt, de az egységem nem engedett el. Ezt sikerült megúsznom, de 1945 januárjában már nem volt ilyen szerencsém, engem is elhurcoltak málenkij robotra, de ez már egy másik történet.
|
Régeisz Péter (balra) Délvidéken, 1941 |
Beküldte: Kurucsai Pál, 2012
|