Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Médiatár Partnereink RSS
 
 Személyek 
 Családok 
 Események 
 Helytörténet 
 Személyes 
 Tallózó 
 Kutatásról 
Agnes Schilling - Menekülés Németországba
Csudnay Emil – egy századfordulós dszentri fiú története
Clama Anna, avagy a hamis keresztlevél
Mohácsy János szőnyi református rektor-főtanító emlékére
A kiskorú Réder Jenő névváltoztatása
Kray Jakab, a késmárki vértanú
Ötven évesen besorozva a „nagy háborúban”
Glück Gyuri szerencsésen hazatért a hadifogságból
A csatkai remete: Domján József
A Keleti Fronton (Kovács János emlékére)
Nem lettem „muss-muss” katona
Mikor született Kossuth Lajos?
Liszt Ferenc furcsa famíliája
dr. Kemény Gyula rehabilitációja
Krucsay János végrendelete
Önéletrajzi változatok a származásra
Szalay József - Csak egy magyar volt
Pálffy Ferdinánd végrendelete
Ekebontó Borbála
Glück Gyuri szerencsésen hazatért a hadifogságból

Rendezetlen családi irataim között kutatva egy levelezőlapra bukkantam, amely rég elfeledett, gyerekkori háborús emlékeket idézett fel bennem.

A lapot 1946-ban írta Glück György és felesége a Veszprém megyei Márkó faluból édesapámnak, Lévay Gábor századosnak. Ebben örömmel értesítik, hogy Gyuri fiukról hírt kaptak a szovjet hadifogságból. Él, jól van, és bízik a hazatérésben. Érdeklődnek, hogy apám hogy ért haza a náluk tett látogatásról, és várják a közel jövőbeni viszontlátását.

Glück György levele Lévay Gábor századosnak

Felkavart az eddig ismeretlen információ. Eszembe juttatta a szovjetek előli viszontagságokkal teli menekülésünket két testvéremmel, anyámmal és apai nagyanyámmal. A katonatisztek családjait menekítették nyugat felé, egyre fogyatkozó poggyásszal, életveszélyes bombatámadások közepette. Minden este testvéreimmel és anyámmal közösen mondtuk el az „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem …” kezdetű imádságot, amelyet azzal a fohásszal fejeztünk be, hogy „És segítsd haza a Kaját és a Gyurit!” Kaja, apám Sándor öccsének a családban használt beceneve volt. Most, a levelezőlapot olvasva döbbentem rá, hogy a jó hírt tartalmazó szöveg az imádságunkban szereplő másik személyről szólt.

De, ki is volt „Gyuri”, és hogy került esti imánkban apám öccsének neve mellé?

Gyuri az apám mellé beosztott tisztiszolga volt, akit azonban apám sohasem a szolgájának, hanem mindig a legényének nevezett. Amikor kitört a háború, a sváb Glück Gyuri szülei megkérték apámat, hogy a fiukat magyar katonaként vigye magával a frontra, nehogy a németek besorozzák az SS-be. Arra is megkérték, hogy nagyon vigyázzon rá. Ezt a kérést háborúban nehéz volt teljesíteni, már csak azért is, mert, ahogy apám elbeszéléséből megtudtuk, Gyuri mindig az elsők között volt, aki önként jelentkezett a veszélyes felderítő- és járőrszolgálatokra. Az egyik alkalommal a járőröző szakasz, amely egy erdőben szovjet partizánokkal keveredett tűzharcba, Gyuri nélkül tért vissza. Senki sem tudta, hogy Gyuri vajon meghalt, megsebesült vagy fogságba esett-e? A sorsa egészen a háború végéig ismeretlen maradt. A németországi amerikai hadifogságból hazatérő apám első útja, amint az a levelezőlapból kiderült, Glückékhez vezetett a szomorú hírrel.

A levelezőlap mostani felbukkanásáig Gyuri sorsáról nem maradtak emlékeim. Apám időközben meghalt, de erről a történetről életében sem esett több szó.

A levelezőlapon talált új információk birtokában azonnal elkezdtem a nyomozást. Sejtettem, hogy még ha hazatért is a hadifogságból, már valószínűleg nem él. A márkói Német Nemzetiségi Önkormányzatnál kezdtem az érdeklődést. Volt, aki emlékezett a fogságból hazatért Glück Gyuri bácsira, és tudott a fiáról és unokájáról is, akik azonban már elköltöztek Márkóról. Mielőtt leszármazottaival sikerült volna kapcsolatba lépnem, ellátogattam a márkói temetőbe. Az igen szép rendben tartott temetőben alig 20-30 lépés után megpillantottam a sírkövet Glück György nevével.

Glück György sírja

Az évszámok alapján (1922–2006) már szinte biztos voltam abban, hogy a hadifogságból hazatért Glück György sírját látom. Unokájától tudom, hogy nagyapja öt évnyi hadifogság után tért haza. Az unoka hozzátette: még utána is volt néhány igen nehéz éve.

Közismert, hogy bár Rákosi Mátyás személyes érdemeként tüntette föl a magyar hadifoglyok „hazahozatalát”, a „nagy Szovjetunió” ellen viselt harcuk miatt azonban mégis megbélyegzettekként kezelte őket. Mint megtudtam, a hazájáért magyarként harcoló sváb származású katona családját is sújtotta a svábok kitelepítése.

E szomorú tények ellenére örömmel tölt el, hogy az imáinkba foglalt Gyuri sikeresen hazatért, és hosszú életet élt meg. Sajnálom, hogy a levelezőlap nem került hamarabb a kezembe, mert főszereplőjét akkor személyesen is megismerhettem volna.

Beküldte: Lévay Béla, 2014-07-17.

 

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1025 Budapest Cseppkő utca 33     koordinator@macse.hu 
Gyorskereső  -  Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum