Az évente szokásos s rendre kiváló minősítések utolsó bejegyzése szerint a főtiszti tanfolyamra küldése javasolt. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mint ahogy a csendőrség kötelékébe sem lépett már át.

Kemény Gyula katonai magatartását 1946-ban a pécsi hadkerületi parancsnokság Igazoló Bizottsága igazolta, azaz nem bélyegezték háborús bűnösnek. A szovjet katonai adminisztráció nyilvántartásba vette, de – természetesen - a szocialista néphadsereg, mint megbízhatatlant és nélkülözhető-t 1947-ben rangjának megtartása mellett a tényleges szolgálatból elbocsátotta.

Ezt követően haláláig az ’50-es évek osztályidegen tagjainak ellehetetlenített sorsát élte: munkanélküliség, segédmunka, elbocsátások, ismét munkanélküliség, megalázottság, létbizonytalanság, éhezés, fenyegetettség, állandó megfigyelések, stb.

Dr. Kemény Gyula anyai nagyapám volt

A Hadtörténelmi Levéltár Központi Irattárában őrzött személyi aktája elején piros irónnal RENDFOKOZATMEGVONÁS, majd zárójelben (gk. jogosítvány megvonás)

A dossziéból kiderül, hogy Lefokozva ellenforradalmi magatartás miatt HM 0184/1958. márc. 7., mert az Ellenforradalom alatt azt a kijelentést tette, hogy még előveszi ő a poros egyenruhát! Becsmérelte a Kádár kormányt!

2002 tavaszán a fenti tényektől teljesen függetlenül és más tárgyban a Honvédelmi Minisztérium honlapján „szörfözve”, véletlenül kiderült számomra, hogy létezik a minisztérium keretein belül egy Rehabilitációs Bizottság, mely tevékenységét a 41/1999. (HK 15.) sz. miniszteri utasítás szerint végzi. Ez alapján a rendfokozati rehabilitáció azon személyekre terjedhet ki, akik kérik ezt, és akik rendfokozatvesztése bizonyíthatóan politikai okokból történt 1945 -1989 között.

Kemény Gyulának 2009-ben négy gyermekéből egy, továbbá 14 unokája és 26 dédunokája élt. Ezek közül senki nem tudta, hogy lefokozták! Ha korai halála után szóba is került Nagypapa a családi beszélgetéseken, múltjáról csak annyi hangzott el: „Horthy tiszt volt”, s erről több szó nem es(het)ett. Akárcsak a család többi osztályidegen (klerikális reakciós, internált, kitelepített, száműzött, vagyon- és jogfosztott) tagjának múltjáról. Érdekes és jellemző a korra, hogy az ’50-es években félelemből megtanult hallgatást a ’80-as évek lazább politikai légköre sem oldotta fel, a rezignált beletörődés egyfajta sikereként a diktatúrának. (A hallgatásra példa: volt olyan unokája Nagypapának, aki 2009-ben tőlem tudta meg, hogy jogi diplomája is volt!)

A kényelmes hallgatás addig tartott, míg családfa-kutatási anyaggyűjtéseim során egyenesági felmenőimről részletes adatokért el nem kezdtem nyaggatni az idősebb rokonságot. Ezzel párhuzamosan az AKuFF egyesületi (www.AKuff.org) tagságom megtanított arra, számos adatbázisban lehet anyagot gyűjteni az elődökről, csak tudni kell ezek létezéséről. Így jutottam el Nagypapának a Hadtörténelmi Levéltárban őrzött személyi dossziéjáig, s nem csak az ebből kibontakozó részletes életrajzot volt felemelő érzés megismerni, de megdöbbentő is volt látni a mappa elejére vastag piros ceruzával keresztbe felróva: rendfokozat-megvonás! S különösen, hogy holmi ’56-os ügyért! Édesapámtól tudom, hogy bár Nagypapát, mint képzett katonát hívták a forradalom idején a Mecseki Láthatatlanok vezetésére, ő azonban nemet mondott, s gyakorlatilag nem vett tevékenyen részt az 1956 október-novemberi eseményekben.

A felkelők invitálását visszautasítania egyébként jó oka volt. Részben addigra már négy gyermekről kellet gondoskodnia, s éppen képzettsége okán láthatta, milyen eséllyel lehet a szovjet hadsereg nehézfegyverei ellen partizánharcot vívni. A mögötte lévő évek tapasztalata alapján azt is tudta, mi várna rá és családjára a kudarc után. Tudta továbbá azt is, hogy a szocialista katonai elhárításnak sikerült jó néhány egykori Horthy-tisztet beszerveznie, akik itthon (és külföldön is) azt a feladatot kapták, hogy felderítsék a visszarendeződésre váró egykori tisztek tevékenységét. Ezért joggal gondolhatott a Mecseki Láthatatlanok meghívója mögé provokációt is.

Nagypapának, kényszerű leszerelését követően minden alkalommal egykori beosztottjai segítettek munkát találni, legtöbbször valamely javítószervizben segédmunkás, majd sofőr lehetett – már ha kapott munkát.

Az 1955-ös pécsi taxi vállalat akkori személyzeti előadója, Szabó Béla, áprilisban így jellemzi beszervezőinek Nagypapát: Taxi kirendeltségünk dolgozója. Munkájához jól viszonylik, utasaival a viszonya jó. ... De ugyanez év júniusában lekáderezte a Pécsi Hadkiegészítési Parancsnokság is: Munkaterületén eddig ellene kifogás nem merült fel. Igyekszik gépkocsiját rendben és karban tartani. Munkatársai szeretik. Politikai nézetei, megnyilvánulásai nincsenek. Politikával egyáltalán nem foglalkozik. Magánélete rendezett, 4 gyermeke van, teljesen a családjának él.
Mi végre hát a lefokozás? Személyi dossziéjából kiderült ez is!

Egy 1957.nov.4.-én (tehát kereken egy évvel a szovjet megszállás után!) Pécsett kelt „Felülvizsgálati lap” szerint Az ellenforradalom időszaka alatt állandóan a Nyugat helyes politikáját méltatta, és több esetben hangoztatta, hogy lesz ő még osztály parancsnok, felveszi a szekrényben porosodó egyenruháját. Kádár kormányt nem ismerte el, rendelkezéseit orosz szuronyok terrorintézkedésinek jellemezte. Még napjainkban is helytelen kispolgári beállítottsága van! Politikailag megbízhatatlan!

A Szövaut párttitkárától, Petróczi Istvántól származó vélemény alapján a Baranya megyei Kiegészítő parancsnokság …javasolja lefokozni honvéddé! Az eljárással kapcsolatban bekértek Nagypapától egy önéletrajzot (és semmi mást!), melynek terjedelme és hangneme jelzi, Nagypapa nem hódolt be a szovjet rezsimnek:

1956.jan.1.-én a Földművesszövetkezeti Teherautófuvarozási Vállalat alkalmazásába kerültem, mint gk. vezető.- Jelenleg is ott dolgozom. Családomból senki nem disszidált. Párttag nem vagyok. – Az ellenforradalom alatt ’munkástanácstag’ nem voltam, dolgoztam, a Pécsi Állami Áruház árubeszerzési fuvarjaiban jártam Pécs - Budapest között. Pécs, 1957.dec.28.-án. aláírás

Személyi kartonjából tehát kiderül, hogy egy túlbuzgó s elfogult vállalati párttikár kétmondatos jelentése elég volt ahhoz, hogy egy a katonai esküjéhez és feljebbvalóihoz mindig hű, értékrendjéhez cselekedeteiben mindig következetes tisztet a tisztikarból kizárjanak pusztán olyan mondatokért, melynek igazságtartalmát ma már senki nem kérdőjelezi meg, ráadásul a vádban leírt mondatok önmagukban semmilyen korabeli törvényt nem sértettek. A leszerelési folyamat Nagyapa személyes meghallgatása nélkül zajlott, a döntés egy nevesincs bizottság koncepciós Határozata volt, mely ellen fellebbezni nem lehetett.

2002 nyarán tehát a Nagypapával kapcsolatos kutatásaimban eljutottam odáig, hogy rehabilitációjára gondolhattam, de akkor az egykori szélsőbalodali erők utódai irányították az országot, s róluk egyszerűen nem feltételeztem, hogy hajlandóak egy Horthy tisztet visszahelyezni jogaiba. Ezért – gondoltam – megvárom, amíg konzervatív, jobbközép kormány kerül hatalomba. De 2006-ban sikerült továbbörökítenie hatalmát a baloldali politikai erőknek, s nem lévén türelmem újabb négy évet várni, egyes családtagok helytelenítése ellenére („Minek bolygatni a múltat?”, „Kit érdekel ez már?”, „Előre nézz, ne hátra!”, „40 éve halott, mit segít ez Nagypapán?” stb.) 2006 novemberében benyújtottam a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságába Nagypapa rehabilitációja iránti kérelmemet.

Ezt a kérelmet 2006. december 4.-én befogadták és kérték türelmemet. Ez a türelem 2008 februárjáig, majd júliusáig tartott, de mindkét ekkor született érdeklődő levelemet válasz nélkül hagyták. Végül 2009. március 12.-én levéllel fordultam a honvédelmi miniszterhez (Szekeres Imréhez), hogy a pozíciójából fakadó tekintéllyel hasson a Rehabilitációs Bizottságra a döntéshozatal érdekében, vagy jelezze vissza, hogy a Minisztérium nem tartja fontosnak a törvényes utak megtartását, egyben reményemet fejeztem ki, hogy a vizsgálat lefolytatásához fűződő jogomat nem kell peres úton kikényszerítenem.

Két hét múlva e-mailt kaptam a Rehabilitációs Bizottság titkárától, hogy a rehabilitációt a Bizottság támogatólag felterjesztette a miniszter úr elé.

2009.ápr.15.-én két levél érkezett. Az egyikben a Rehabilitációs Bizottság titkára értesített, hogy Nagypapa rehabilitálásáról szóló Miniszteri Oklevelet a Magyar Honvédelem Napja alkalmából rendezett központi ünnepségen vehetem át. A másik levél a Rehabilitációs Bizottság elnökétől jött, s tartalmazta a hivatalos értesítést a századosi rendfokozat helyreállításáról.

…Miniszter úr (a Magyar Tudományos Akadémia 2009. március 19.-én megérkezett
egyetértő állásfoglalását követően) a javaslatot elfogadta és 2009. március 31-én kelt
233/2009. számú határozatában posztumusz helyreállította
 
néhai Dr. Kemény Gyula
századosi rendfokozatát”

S jellemzően arcpirulás nélkül tették ezt is. Egy bensőséges és szép ünnep keretében a Honvéd Kulturális Központ (Stefánia Palota) nagytermében az akkori politikai államtitkárasszonytól vehettem át az erről szóló díszoklevelet:

Forrás: Bogád, 2011.október 28.    Wéber György

A cikk megjelent az AKuFF Hírmondó V.évf.19. (2009.nov.14.) számában