100 éve tört ki az I. világháború, amelyet a II. világháború előtt egyszerűen csak „a világháborúnak” vagy a „nagy háborúnak” neveztek. Ez a pusztító világégés emberveszteségben felülmúlta a „folytatását”. Az összesen közel 20 millió halott fele civil áldozat volt! Nagy-Magyarországról kb. 3,5 millió katona vonult be, akik közül több mint 800 ezren fogságba estek, közel másfél millióan megsebesültek, és kb. félmillióan hősi halált haltak. Szinte nem volt olyan magyar család, amelyben ne gyászolták volna az egyik vagy másik családtagot. A legtöbb esetben még azt sem tudták, hogy a frontra került hozzátartozójuk, aki mindaddig nem került haza, egyáltalán él-e még. Mint az alábbiak tanúsítják, a családkutatók aktív részvételével folyó kutatások akár 100 év elteltével is eredményre vezethetnek.

Feleségem egyik dédapjának, a csepeli, sváb származású Niederkirchner Jánosnak a sorsáról sem tudott semmit a család. Ő 1866-ban született, tehát kb. 50 évesen hívhatták be katonának. Addigra már kilenc élő gyermeke volt, akik közül négy még nem volt nagykorú. Nehéz volt elképzelnem, mi indokolhatta egy ilyen idős és sok gyermeket eltartó ember behívását katonai szolgálatra.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak a tájékoztatása szerint az I. világháború során a hadkötelezettségi kor felső korhatárát előbb negyven évről ötvenre, majd ötvenöt évre emelték. Így kerülhetett sor Niederkirchner János besorozására is. A múzeum munkatársaitól azt is megtudtam, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia haderejében szolgálatot teljesítő, 1850 és 1899 között született magyarországi katonák állítási listái, sorozási jegyzőkönyvei és katonai anyakönyvi lapjai, valamint az I. világháborús veszteségi nyilvántartások a második világégés idején megsemmisültek. Azt javasolták, hogy a „nyomozást” a bécsi Hadilevéltár (Kriegsarchiv) magyar munkatársainak segítségével folytassam. Az Osztrák-Magyar Monarchia teljes veszteségi nyilvántartása (sebesülés, hősi halál, hadifogság) ugyanis ott található.

A Kriegsarchiv megtalálta, és elküldte egy 1865-ös csepeli születésű-illetőségű Niederkirchner János betegségi-sebesülési kartonját és kórházi felvételi lapját. A születési évszám alapján ugyan nem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy ő azonos lenne az általam keresett, 1866-ban született személlyel, a megdöbbentő dokumentumok bemutatását azonban ennek ellenére is érdemesnek és tanulságosnak tartom.

A „M. kir. 1. sz. honvéd tartalék kórház Laibach” (Laibach = Ljubljana) magyar nyelvű előjegyzési formanyomtatványán magyar és német nyelvű bejegyzések szerepelnek. Ezek szerint Niederkirchner Jánost 1916-ban a 32. gyalogezred 5. századába sorozták be. A kórházba augusztusban vették fel, ahol a diagnózis gastritis (gyomorhurut) és arteriosclerosis (érelmeszesedés) betegségeket állapított meg. Szörnyű állapotban volt. Négy-öt hete rendszeresen fájt a gyomra és a feje, fogai kihulltak (alul egy, felül három maradt), nem tudott rágni. Kezelésére ópiumot alkalmaztak, ami arra utal, hogy igen komoly fájdalmai lehettek, talán gyomorrák következtében. Német nyelvű megjegyzés mondta ki a végső szentenciát, amely szerint ebben az állapotban „csak kisegítő szolgálatra alkalmas”. Kétheti kezelés után bocsátották el a laibachi kórházból, „abgeschoben unbekannt wohin”, azaz „elbocsátva, nem ismert, hova” megjegyzéssel. További sorsáról sajnos nincs hír. Talán félholtan is elindult hazafelé, oda azonban sajnos már nem érkezett meg. Neve nem található meg az ismert veszteséglistákon, és nem került fel a csepeli I. világháborús emlékműre sem, noha arra három Niederkirchner nevét is felvésték.

A személyazonosításával kapcsolatos bizonytalansághoz járul az is, hogy a kórházi kartonján a születési helynél két helységnév, Csepel és Kispest szerepel. Az utóbbi esetleg a lakhelye lehetett, aminek azonban ellentmond a karton felső részén a „Feleség Jánosné, Csepel” megjegyzés, amely feltehetően a vele kapcsolatosan értesítendő, csepeli illetőségű feleségére utal.

Ennyi. Sok egyebet ehhez a szomorú történethez hozzáfűzni nem tudok. A kései utód tisztelettel emlékezik az ismeretlen helyen nyugvó katonára. Nyugodj békében, Niederkirchner János!