Meszrop Mastoc szerzetes a probléma megoldását a közel-keleti nagy egyházi központokban kereste Vramsapuh (389-414) örmény király megbízásából. Más népekhez hasonlóan, szintén a sémi írásjelrendszerekben kereste a mintát. Mivel a sémi írásrendszerek csak a mássalhangzókat jelölik, a szerzetesnek magának kellett pótolnia a hiányzó magánhangzókat

A hellenisztikus iskolák hozzásegítették, hogy 400 körül megalkossa a teljes örmény ábécét, az egyik legalaposabb, legpontosabb és legtökéletesebb fonetikus 39 betűből álló írásrendszert.

Erre azonban a 18. század elejéig kellett várni.
Az örmények szétszórtsága miatt mi az erdélyi és a magyarországi örmények sorsát kíséreljük meg követni.

ERDÉLY
1668-1672 között az erdélyi örmények Minász Zilifdárján (1649-1686) püspökük vezetése alatt telepedtek le. Tömeges beköltözésük idején apostoli örmény vallásúak voltak és hitükhöz, mint nemzeti identitásuk utolsó szimbólumához ragaszkodtak. A közösség érdekeit is papjaik képviselték a világi hatalom felé. Így nem volt könnyű feladata az örmény 1685-ben az Apostoli Szentszék misszionáriusként Verzár Oxendiust (1654-1715), azért küldött Erdélybe, az ortodox vallású örmények katolizálására. Egyes források szerint 1689 IV. hóban, más forrás szerint 1710-ben az egyház-unió kinyilvánítására nem is Magyarországon, hanem Lengyelországban került sor.

Állandó volt Verzár püspök félelme, hogy a Moldovába emigrált papok átjönnek visszatéríteni híveit, de izolált eseteket kivéve (Ebesfalva, 1708) erre nem került sor. Erdélyben végül is sikeres volt az egyházi unió, mert a többi hazai unitus népcsoportokhoz képest sokkal kisebb volt az örmények létszáma, számuk még erősen csökkent is. Viszont az egyházi unió megvalósulásának módja kulturális és nyelvi asszimilációjuk előidézője lett.
Ezt a mechitáristák erdélyi működése a 18. század közepétől is csak átmenetileg és részlegesen tartóztatta fel.
Az erdélyi örmények 1689 februárjában Lembergben tették le a katolikus hitvallást Várdán Hunánján unitus érsek kezébe. Az erdélyi örmények vallási uniója nem képezte a magyarországi uniós egyházpolitika integráns részét.

A II. világháború előtt még 6 mechitárista működött az elszakított országrészekben. Az erdélyi örmények attól való félelmükben, hogy a román hatalom beolvasztja őket a regáti örmény apostoli egyházba, inkább latin szertartásúnak vallották magukat. Románia 1927-ben konkordátumot kötött a Szentszékkel, mely szerint a magyar püspökségeknek nem lehettek többé nem-magyar hívei.

1930 jött létre a Romániai Örmények Ordináriátusa amely akkor még a bukaresti örmény katolikus missziót és mechitarista rendházat, valamint a bukovinai, csernovici plébániát is magában foglalta. A latin rítusú papok ezután jelentést tettek anyakönyvezés céljából az örményeknek kiszolgáltatott szentségekről a legközelebbi örmény plébániának. Az ordináriátust 1951-től a kommunista állam nem ismerte el. Ezért Lengyel Zoltán 1953-ban közigazgatásilag átadta azt a gyulafehérvári római katolikus püspökségnek, fenntartva a papok és hívek iránti lelki jogokat. 1964-ben a Szentszék nem tudott újabb kormányzót kinevezni, így gyakorlatilag visszaállt a konkordátum előtti helyzet, mert a gyulafehérvári püspököt bízta meg az ordináriátus vezetésével.

1991-ben Bálint Lajos érsek a Szentszék szolgálatára álló, azaz ideiglenesen megbízott örmény apostoli kormányzót nevezett ki Jakubinyi György gyulafehérvári érsek személyében, bár az Örmény Katolikus Ordináriátus létét a Kultuszügyi Államtitkárság nem ismerte el. Az erdélyi hívek száma 2006-ban kb. 800 fő lehetett.

1930 jött létre a Romániai Örmények Ordináriátusa amely akkor még a bukaresti örmény katolikus missziót és mechitarista rendházat, valamint a bukovinai, csernovici plébániát is magában foglalta. A latin rítusú papok ezután jelentést tettek anyakönyvezés céljából az örményeknek kiszolgáltatott szentségekről a legközelebbi örmény plébániának. Az ordináriátust 1951-től a kommunista állam nem ismerte el. Ezért Lengyel Zoltán 1953-ban közigazgatásilag átadta azt a gyulafehérvári római katolikus püspökségnek, fenntartva a papok és hívek iránti lelki jogokat. 1964-ben a Szentszék nem tudott újabb kormányzót kinevezni, így gyakorlatilag visszaállt a konkordátum előtti helyzet, mert a gyulafehérvári püspököt bízta meg az ordináriátus vezetésével.

1991-ben Bálint Lajos érsek a Szentszék szolgálatára álló, azaz ideiglenesen megbízott örmény apostoli kormányzót nevezett ki Jakubinyi György gyulafehérvári érsek személyében, bár az Örmény Katolikus Ordináriátus létét a Kultuszügyi Államtitkárság nem ismerte el. Az erdélyi hívek száma 2006-ban kb. 800 fő lehetett.

Örmény apostoli embléma

Az I. világháború után a román uralom elől Erdélyből igen sok örmény katolikus menekült a maradék Magyarországra, főleg Budapestre. Fáradozásuk eredményeképpen a velencei mechitáristák 1924-ben Budapestre küldték Thiroján Athanasz atyát, de váratlan halála után csak
1930-ban kaptak új lelkészt Thiroján Hágop személyében.
1932-ben a hercegprímás a Budapesti Örmény Katolikus Egyházközség alakulásához adta hozzájárulását. Hágop atyát hosszú betegeskedése alatt Vörtánesszján atya helyettesítette, de ő is hamar eltávozott. Az egyházközséghez az itteni örmény katolikusok csak kis töredéke csatlakozott, így 1935-ben a bécsi mechitáristák csak ismételt kérésre küldték Pungucz V. Antal atyát az újjászervezés céljából. Ekkor már 600 család tartozott ide. Szentmiséiket a Szt. István Bazilika Szt. Lipót kápolnájában tartották. A plébánia a lelkész lakásán a Vadász utcában volt.
De a latin szertartásba bekebelezett hívek tömege nem tért vissza ősei szertartására. Ez már 1894 előtt is komoly probléma volt: sok ezer örmény került a fővárosba, ahol örmény katolikus pap nem működött.
Leszármazottaikat, pedig már római katolikusoknak anyakönyvezték.
Pedig IX. Pius és főleg XIII. Leó pápa rendelettel (1894 évi enciklika) tiltották a szertartás változtatását, hiszen az nemcsak elzárná az apostoli örmények visszatérítésének útját, de az örmény nemzetiségű katolikusokat is elidegenítené.
A latin egyházközségek, pedig nem léptek fel elegendő megértéssel vagy eréllyel ennek érdekében.
A II. világháború előtt az egyházközség összejövetelei megszűntek, kapcsolatai széthullottak. Sem az állam, sem a katolikus egyházközségek nem támogatták, a fővárostól is csak csekély összeget kapott. Nem tették lehetővé akadálytalan visszatérésüket őseik szertartására, így e rendeletnek nem volt visszaható hatása.

Pátriárka
az egyházmegyei székvárosban székelő püspököt jelent

2007-től az addig jelenvolt összes katolikus szerzetes eltávolítása óta azonban nem maradt örmény szertartású pap. A mostani hívek nem tudnak és nem is akarnak megtanulni örményül. „A mi szent áldozatunk nyelve évszázadok óta az örmény nyelv és az is marad." Ugyanis „Liturgikus kérdések a katolikosz-pátriárka joghatósága alá tartoznak." (XIX Nerszesz Bedrosz örmény katolikus katolikosz-pátriárka határozata a „Szent Liturgia" előbb említett kiadásának bevezetőjében, VIII. oldal). Nem tetszésnyilvánítás kérdése tehát, hogy milyen nyelven misézzenek egy örmény templomban. Újabban mégis rendszeresen e határozattal ellentétes módon mutatják be a szentmisét és el is marad egyes vasárnapokon. Értető, hogy az igazi örmény hívek és korábbi lelkes támogatóik gyakorlatilag nem látogatják.

ÖRMÉNY KATOLIKUSOK MAGYARORSZÁGON