Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Képek, videók Partnereink RSS
 Jelentkezés rendezvényekre 
  
 Sablonok 
 Eseménynaptár 
 Híreink 
 Felhívások 
 Előadásokról 
 beszámoló 
 Rendezvények 
 Találkozók,
 összejövetelek képei 
 BB21 Közösségi hely 
 Családfa Klub 
 Füredi
    Asztaltársaság 
 Kirándulások 
 Matrikula 
 Szórólap 
 CD Kiadványok 
 Pályázatok 

Az híreinket lásd a

MACSE hivatalos facebook oldalán

MACSE - facebook

KORÁBBI HÍREINKET AZ ALÁBBIAKBAN LEHET MEGTEKINTENI:

2018.07.18. MNL OL - Doberdó, Isonzó és az olasz front száz éves csatái 2018-07-18 18:40:04

MNL Országos Levéltára
Völgyesi Zoltán: Doberdó, Isonzó és az olasz front száz éves csatái

„Doberdó!... Fogalommá vált név s mégis azt hiszem, legtöbben távolról sem sejtik, miért és milyen körülmények között vált azzá” – írta József főherceg, hadtestparancsnok visszaemlékezései előszavában. Doberdó, akárcsak Isonzó, a magyarság számára különös jelentéssel bír: a száz éve zajlott véres csaták emlékét idézi, s egyben a magyar katonák hősies helytállását.

Az olaszok „átállása”

Bár Olaszország az első világháború előtt Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia katonai szövetségesének számított a Hármas Szövetség megkötése (1882) óta, ám a századelőn megerősödő expanzív, irredenta törekvései miatt ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz királyság igényt formált az osztrák császárság olaszok lakta területeire, elsősorban Dél-Tirolra, valamint a Monarchia legnagyobb kikötőjére, Triesztre és a környező partvidékre, Görz és Gradisca vidékére, továbbá az Isztriai-félszigetre és Dalmácia egy részére. Ezzel együtt meg akarta erősíteni adriai pozícióit és balkáni befolyásra is törekedett. A háború kitörése után az olaszok semlegességi nyilatkozatot tettek, majd a „nemzeti önérdek”, a nyíltan hirdetett sacra egoismo megvalósítása érdekében 1914 őszén, miután megszállták az anarchiába süllyedt Albánia déli részét, hivatalosan bejelentették igényüket Dél-Tirolra, s elkezdték az alkudozást a központi hatalmakkal, hogy területet nyerhessenek a katonai semlegesség fejében. Közben pedig a háttérben az antanttal egyezkedtek.

A már két fronton is harcoló, az orosz fronton súlyos veszteséget elszenvedő Monarchia 1915 tavaszán – a németekkel egyeztetve – már hajlott arra, hogy az újabb front elkerülése érdekében Dél-Tirolt átengedi az olaszoknak, de az utóbbiak emelték a tétet, s Dél-Tirol mellett már Triesztet és a dalmát-szigeteket is követelték. Végül megegyeztek a jóval többet ígérő antant hatalmakkal, akik az 1915. április 26-án aláírt titkos londoni egyezményben minden lényeges olasz területi igény teljesítését rögzítették, sőt még a felosztani tervezett Török Birodalomból is ígértek területet nekik. Cserébe az olaszok azt vállalták, hogy egy hónapon belül a Monarchiát megtámadják. Csak ezt követően, május 3-én mondták fel a Hármas Szövetséget, majd május 23-án hadat üzentek a Monarchiának. A hír váratlanul érte az osztrák és a magyar közvéleményt, és nem kis felháborodást váltott ki az „áruló taljánok” magatartása. A politikusokat kevésbé lepte meg az olaszok átállása.

Az olasz-front és az Isonzó-vonal

A 35 hadosztállyal felvonuló olasz seregek a hadüzenet idején többszörös túlerőben voltak, mivel Tiroltól az Adriai-tengerig a Monarchia csak 6 hadosztállyal rendelkezett a térségben, s ezek egy része is kiképzetlen katona volt, akiket sebtében vezényeltek a határvidékre az „olasz veszély” miatt. Conrad von Hötzendorf, a Monarchia vezérkari főnöke, a túlerőben lévő, s várhatóan offenzíven fellépő olaszokat mélyen beengedte volna a birodalomban a mai Szlovénia területén (Krajna tartományig), s innen, valamint Tirolból kiindulva tervezett ellentámadást a későbbiekben a szerb frontról és Galíciából átvezényelt csapatokkal. Ezt a tervet a felső katonai vezetés nem fogadta el, s Hötzendorfnak is be kellett látnia, hogy jó ideig nem fog elég katonai erő rendelkezésre állni egy átfogó támadáshoz, ezért az olaszokkal szemben védekezésre kell berendezkedni. A délnyugati front vagy másképpen olasz front parancsnokának a Habsburg-ház egyik legtehetségesebb tábornokát, a vezérezredessé előléptetett Jenő főherceget nevezték ki, aki 1915 júniusáig a balkáni csapatok főparancsnoki tisztét is betöltötte. A főherceg a határszakaszt és a rendelkezésre álló haderőt is három részre osztotta: tiroli, karintiai és Isonzó-menti csapatokra, méghozzá oly módon, hogy mivel az északi magas hegyek nehezen átjárhatók voltak, a védelem súlypontját a délen nyitott Isonzó-völgyre helyezte, s a katonai erők felét ide irányította. A karintiai csapatokat a magyar Rohr Ferenc lovassági tábornok vezette, míg az Isonzó-front parancsnokává a horvát Svetozar Borojević von Bojna gyalogsági tábornokot nevezték ki, aki az 5. osztrák-magyar hadsereget irányította a térségben.

Az olaszok szerencsére legendásan felkészületlenek voltak a háborúra, mivel a politikai és a katonai vezetésük a hadüzenet előtt alig egyeztetett, s Luigi Cadorna vezérkari főnök parancsnoksága alatt vezetési és szervezési hibák sorát követték el. A haditerv szerint az Isonzó felé támadó olasz hadseregnek a folyó átlépése után kettős irányba, egyrészt Laibach (Ljubljana) és a Dráva-vonal, másrészt Trieszt és az Isztria felé kellett volna tovább nyomulnia. Ám a hadüzenet után két hétig tétováztak, kihasználatlanul hagyták többszörös erőfölényüket, s időt adtak a másik félnek, hogy csökkentse létszámbeli hátrányát csapatok átcsoportosításával, s hozzá kezdhessen védelmi rendszere kiépítéséhez. Az osztrák-magyar haderő, melynek felét magyar katonák alkották az Isonzó-fronton, a folyó északi és középső szakaszán a keleti oldalon húzódó magaslatokat foglalta el, kivéve a tolmeini és a görzi hídfőt, ahol előretolták állásaikat a folyó nyugati oldalára. Mivel a folyó déli, 15 km hosszú ívét mindkét oldalról sík vidék határolta, ezért itt keletebbre, a Doberdó-fennsíkon építették ki az első védelmi vonalakat az itt harcoló, túlnyomórészt magyar ezredek. A katonadalokból jól ismert Isonzó és Doberdó neve nemcsak a magyar hadtörténet lapjaira került fel, hanem bevésődött a népi emlékezetbe is. Leginkább persze azokhoz a városokhoz és körzetükhöz fűződnek eleven emlékek – például Budapesthez, Temesvárhoz, Szegedhez, Debrecenhez, Nagyváradhoz, Székesfehérvárhoz – ahonnan bevonultak a frontszakaszt védelmező katonák.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE >>

Forrás: A hét dokumentuma (2015.07.28.) | Doberdó, Isonzó és az olasz front száz éves csatái

Beküldő: Kőhegyi Anikó
 
  Többféle hírt szeretnénk
  itt megjelentetni:
  • Az Egyesület életének híreit.
  • A családkutatók munkáját érintő, fontosnak ítélt híreket.
  • A kutatótársaktól kapott híreket.

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1114 Budapest, Bartók Béla út 21.     macse.koordinator@gmail.com 
Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum   -  Webmester