Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Képek, videók Partnereink RSS
 Jelentkezés rendezvényekre 
  
 Sablonok 
 Eseménynaptár 
 Híreink 
 Felhívások 
 Előadásokról 
 beszámoló 
 Rendezvények 
 Találkozók,
 összejövetelek képei 
 BB21 Közösségi hely 
 Családfa Klub 
 Füredi
    Asztaltársaság 
 Kirándulások 
 Matrikula 
 Szórólap 
 CD Kiadványok 
 Pályázatok 

Az híreinket lásd a

MACSE hivatalos facebook oldalán

MACSE - facebook

KORÁBBI HÍREINKET AZ ALÁBBIAKBAN LEHET MEGTEKINTENI:

2018.05.03. MNL KEML - A hónap dokumentuma: 2018 május2018-05-04 05:50:41

MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára
Érdekes iratok - A hónap dokumentuma: 2018 május
Marhavész és orvoslása Esztergom szabad királyi városában, 1768-ban

Két és fél százada vetették papírra, Esztergom szabad királyi városában, a marhavészben megbetegedett állatok gyógyítására vonatkozó, alább közreadandó téziseket. Két dokumentumról, két eltérő képzettségű és habitusú szerző nézeteit tükröző írásról van szó, melyek híven árulkodnak arról, hogy akkortájt milyen ismeretekkel rendelkeztek a szóban forgó, rettegett betegségre vonatkozóan, illetőleg hogy az alkalmazott gyógymódot tekintve milyen szinten is állt a hivatalos orvostudomány, illetve a népi állatgyógyászat.

A múltban különféle kórok tizedelték Európa-szerte a háziállat-állományt. Tömegével hullottak az állatok: az igavonó barmok, de a tejelő- és húsállatok is, s gyakorta jutottak emiatt gazdáik kilátástalan helyzetbe, sokszor egyenesen a tönk szélére. A járványok nyomán nem ritkán éhínség ütötte fel a fejét.

Legveszedelmesebb volt mindezek között a marhavész (más néven dögvész, avagy marhapestis). Ez ellen nem volt ellenszer: a megfertőződött állatok életben maradására kicsi volt az esély.

A marhavész rendszeresen szedte áldozatait az elmúlt századokban, többnyire háborúk, hadjáratok kísérőjeként. A XVIII. században kontinensünket többször is keményen sújtotta, leghevesebben az 1709–1720 az 1742–1760 és 1768–1786 közötti időszakban tombolt.

Birodalmi, királyi kormányszékek a jobb tájékozódás végett a megyéktől, a városoktól és a falvaktól mind rendszeresebben követelték meg a különféle lajstromok és kimutatások elkészítését, hogy segítségükkel a járványok terjedését figyelemmel tudják kísérni, illetőleg pusztító hatásukat fel tudják mérni.

A vész kitörésével központilag elrendelt egészségügyi óvintézkedések azonban még sokáig hatástalanoknak bizonyultak. A járványok terjedésének nem lehetett gátat vetni, nagy területek szarvasmarha-állományát fenyegette a kipusztulás réme.

Magyarország területén a marhavész, a század közepi tombolását követően, 1763-ban támadott ismét, s változó intenzitással, az országnak hol ezen, hol másik táján, újból és újból erőre kapván, tartott egészen 1766-ig.

A korszak állatorvoslással is foglalkozó orvostudorai (Sgolanics József: Pozsony város, De Maré Xavér Ferenc: Pest megye és Adámi Pál: Horvátország főorvosa) ez idő tájt a járvánnyal szembeni védekezéssel, hatékony védelmi eljárások kidolgozásával foglalkoztak. Ennek kapcsán egyrészt állategészségügyi-igazgatási rendszabályok felállítását szorgalmazták – karantén-zárlat, beteg állatok elkülönítése, az elhullott állatok gondos és minél mélyebbre történő elföldelése, az állatforgalom korlátozása, külföldről behozott szarvasmarhák passzussal való ellátása, vásártartási tilalom, az állatok állandó figyelése stb. –, másrészt, közvetlen állategészségügyi teendők vonatkozásában, az állatok egészségének megóvását és a beteg egyedek kezelését javallották.

Levéltárunkban, ebből az időszakból, a témával kapcsolatban, több irat is fennmaradt. Többségüket a Magyar Királyi Helytartótanácsnak a marhavész elleni védőintézkedések tárgyában kibocsátott körözvényei teszik ki. Ezek közül most az 1768. május 19-én kiadott érdemesül a figyelmünkre.

Esztergom sz. kir. városához a szóban forgó körözvényt június 14-én kézbesítették ki. A város tanácsának hat hete volt arra, hogy az elkészíttetni rendelt, tárgyra vonatkozó intézkedés-tervezetét a Helytartótanácshoz felterjessze. Ehhez a tanács, a körözvényben javasoltak szerint, a marhavészben megbetegedett állatok gyógyítását illetően, jelentéseket kért be. Utóbbiak be is érkeztek: a július 18-i tanácsülésen mutatták be őket.

Havi írásunk tulajdonképpeni tárgyát ezek a jelentések képezik. Két dokumentumról van szó: a város akkori főorvosa, illetve (egyik) tőzsére személyéhez köthető két iratról. Ezek az iratok beszédes bizonyítékai annak, hogy miként is vélekedett ugyanarról a tárgyról, két és fél évszázaddal ezelőtt, két eltérő képzettségű és habitusú – egy tanult, hivatalosan gyógyítással foglalkozó, illetőleg egy a maga tapasztalatára hagyatkozó, magasabb iskolát feltehetően nem végzett – egyén.

Lássuk először Rudelko Józsefnek, Esztergom sz. kir. város főorvosának a marhavésszel kapcsolatban a város elöljárósága számára kifejtett téziseit:

Írásának elején Rudelko úr mint civitatis physicus siet leszögezni, hogy bár már harmadik éve főorvosa városunknak, de eleddig még egyetlen egy marhavészes esettel sem találkozott helyben, és másutt sem szerzett ez irányú tapasztalatokat. „Mégis – folytatja –, hogy a nagytekintetű tanács kérését teljesítsem: mindazt, amit a marhavészről jellegéről, [keletkezésének] okairól és gyógyításának módjáról tudni lehet (a legjobb auktoroktól kölcsönöztem ez irányú ismereteimet), azt most becsülettel elősorolom.”

Egy rövid, a város fekvését leíró rövid kitérőt követően, rögtön rá is tér a lényegre.

Mindenekelőtt töredelmesen bevallja, hogy a szóban forgó, rettegett ragály kitörésének lehetséges okairól fogalma sincs: „(nem számítva azon esetet, ha már fertőzött marhákat hajtanak a földjeinkre) mást alig is tudok felhozni, mint hogy az igazságos Isten, bűnöknek megtorlója, haragszik ránk, amire csupán egyetlen hathatós ellenszer létezik: könyörgéssel égi haragját lecsillapítani”.

Egy újabb kitérő után – ebben a háziállatokat sújtó egyéb betegségek okait taglalja – aztán szakszerűen rögzíti, korabeli szakkönyvekből merített ismereteire alapozva, a marhavész (lues pecorum) tüneteit: „a marhák, a ragály kitörvén, belázasodnak, nagy nyugtalanság vesz rajtuk erőt, légvételük megnehezül, orrukból és szájukból bűzös váladék csurog alá, ennél is bűzösebb azonban az ürülékük, amely időnként véres is; teljesen felhagynak a kérődzéssel, öt vagy hat nap elteltével már egész testüket kelések borítják – ellenben utóbbi állatok megmaradnak, míg azok, akiknek testén e kelések nem jelennek meg, az ötödik vagy hetedik napon bizonyosan elpusztulnak.”

Utóbbi tapasztalat alapján meg is fogalmazza, hogy a marhavésszel megfertőződött állatok sikeres meggyógyítását, illetve végső soron magának a betegség végleges megszüntetését célzó kutatások irányának, véleménye szerint, mi lehet a jövőbeni útja: „ahhoz, hogy ezt a veszedelmes ragályt, közönséges gyógyszerek révén, meg lehessen [véglegesen] szüntetni, vagy legalábbis [hatását] gyengíteni, maga a természet – amely az életben maradt állatok esetében, testükből a kórt, hólyagok, kelések, gennyes daganatok útján, bőrük felszínére juttatta, illetve szorította ki – legyen az útmutatónk”.

Ezt követően ismerteti, hogy korának gyakorlata szerint, a beteg állatok talpra állítására, mily gyógymódok alkalmazandók:

„1. A megfertőződött marhákat az egészségesektől azonnal el kell különíteni, és amennyiben valamelyikük nehezen venné a levegőt, vagy hortyogó hangot hallatva egyenesen fulladozna, mindenképpen ajánlatos, de csak a betegség kezdeti időszakában (az első napokban), valamelyik, hozzáférhető helyen lévő erét felnyitni.

2. Nyakukon [a bőrt], teljes hosszában, izzó laposvassal fel kell perzselni, továbbá a fülüket hegyes vasszerszámmal ki kell lyukasztani, és ezt követően a sebre hunyorgyökeret kell helyezni – ezeken a nyílásokon át ugyanis a mérges [nedvek távozván], erejüket vesztik.

3. Nyelvüket és szájpadlásukat ecetes-sós vízzel gyakorta le kell mosni.

4. Bőrüket naponta végig kell dörgölni a célból, hogy testükből a verejték könnyebben eltávozhassék, továbbá hogy bőrük jobban tűrje a hólyagok és kelések [jelenlétét].”

Gyógyszer gyanánt a következő vizes keveréket (szóhasználatában: beöntést) javallja:

„[5.] Végy hagymaszagú taorjafűből, benedekfűből és kis ezerjófűből egy-egy maroknyit, tárnics-, katáng- és feketegyökérből pedig egy-egy nehezéknyit. Darabold fel [apróra] mindet, majd e vagdalékot, zárt edényben s három pint vízben, főzzed fél órán át. Ezután adj hozzá, izzasztó gyanánt, antimont, hat nehezéknyit. E főzetből pedig naponta kétszer vagy háromszor önts melegen, mintegy két-három fontnyit, az állatok szájába.”

Végezetül egyéb – állatok élelmezésére és tartására vonatkozó – hasznos tudnivalókat oszt meg a város elöljáróságával:

6. Élelemként adható nekik árpa- vagy búzalisztből, esetleg szétmorzsolt kenyérből készült kása, folyadékként pedig víz, melybe május havában gyűjtött tiszta s illatos szénát áztattak.

7. A marhákat meleg helyen őrizzék, testüket pedig takarókkal burkolják, védvén őket – amennyire lehet – a hideg levegőtől.

8. Az istállókat naponta füstöljék ki, [a parázsra] borókafenyő-bogyókat [vetvén].

Az egészséges marhákat, marhavész idején, gyakran csutakolják le; az istállókat tartsák tisztán; abban az esetben pedig, ha lappangó vírus jelenlétét gyanítják, nyissanak egy istállóból kivezető árkot, amelynek segítségével a betegséghozó csírák alkalmasint eltávolíthatók.”

TOVÁBB A TELJES CIKKHEZ >>

Felhasznált források:
MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára: IV-1001/g. állagok (Esztergom sz. kir. Város Tanácsának iratai: tanácsi iratok, 1701–1849.)

Összeállította: Iván László történész-levéltáros

Forrás: „a marhák, a ragály kitörvén, belázasodnak, nagy nyugtalanság vesz rajtuk erőt” Marhavész és orvoslása Esztergom szabad királyi városában, 1768-ban

Beküldő: Kőhegyi Anikó
 
  Többféle hírt szeretnénk
  itt megjelentetni:
  • Az Egyesület életének híreit.
  • A családkutatók munkáját érintő, fontosnak ítélt híreket.
  • A kutatótársaktól kapott híreket.

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1114 Budapest, Bartók Béla út 21.     macse.koordinator@gmail.com 
Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum   -  Webmester