Beszámoló

Előadónk az előadását „Kutatás a családi levéltárakban” módosított címmel tartotta meg, és ennek megfelelően a családi levéltár (Archivum/Conservatorium familiare) fogalmának ismertetésével kezdte. Ez a legkorábbi levéltártípus. Alapvetően abban különbözik az egyéb levéltártípusoktól, pl. az udvari kancellária, a kamara, stb. levéltáraitól, hogy ez egy család több generációjának élete során, akár 350-500 év alatt a legkülönbözőbb célból keletkezett iratainak az összessége.

Tartalmazza a családtagok személyes iratait (anyakönyvek, bizonyítványok, útlevelek, a hivatali és társadalmi funkciók betöltésével kapcsolatos dokumentumok), a család egészére vonatkozó rangemelési, címadományozási okleveleket, a birtokaik jogával, igazgatásával kapcsolatos iratokat, a birtokaikat korábban birtokló famíliák iratanyagait, a rokon és beházasodott családok levéltárát. Kialakulásuk a 13. század második felére tehető. Fejlődésük alapját az ún. jogbiztosító iratok képezték. 1945-ig ezek a dokumentumok peres ügyekben az élő jog részeként bizonyító erejűek voltak. Az iratok szakszerű kezelését levéltárosok (archivariusok) végezték, a 18. századtól már fizetett alkalmazottakként. A második világháborúig a zömük magánkezelésben volt. Tárolásukra külön helyiségek vagy épületek szolgáltak.

A családi levéltára iratai elvesztették jogbiztosító szerepüket, és 1949-ben a hitbizományok részeként államosításra és így közgyűjteményekbe kerültek. Őrzőhelyük kezdetben a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztálya volt, amely később beolvadt az Országos Levéltár iratanyagába. Általában letétként, a tulajdonjog megtartásával, de ajándékként vagy vásárlás útján is kerülhettek a családi iratok a közgyűjteményekbe.

Az Országos Levéltárban szekciós rendszerben alakították ki a jelzetrendszert törzsszámokkal. A családi levéltárak pl. a „P” szekcióban találhatók, és kb. 2340 db törzsszámot tartalmaznak. A biztonságosabb tárolás érdekében folyamatosan helyezik át az iratanyagot savmentes papírdobozokba. Az iratanyagban való tájékozódást különböző segédkönyvek és mutatók (elenkusok) könnyítik meg. Ezekben az egyes dokumentumok tartalmának a rövid ismertetése szerepel.

Végül az előadó bemutatott néhány jellegzetes irattípust, többek között írott és rajzolt családfát, ősfát, címeres levelet, összeírást. Elmondta, hogy az ún. „kutyabőr” anyaga nem kutya, hanem juh vagy kecske bőréből készült. Az Országos Levéltár címeres leveleinek címereiről adatbázis készült, amelyben nemcsak név, hanem a címer motívumai alapján is lehet keresni. A személyes levelezések, naplók a hétköznapi életbe is betekintést nyújtanak.

Az iratok nyelve 1848-ig latin vagy német, ritkábban francia, angol vagy szláv. A magyar nyelvű iratok olvasási nehézségeit is példákon szemléltette.

Összefoglalva: sok érdekességet ismerhettünk meg a családi levéltárakról, az azokban található dokumentumokról és az azokban rejlő családkutatási adatokról.

Beküldő: Lévay Béla