|
Résztvevők: Baán Beáta, Elek Miklós, Gubicza Ferenc, Légrádi Lászlóné, Mahler Wolfgang
Otto, Németh József, Somogyi Zsigmond, Szelle Zoltán, Szigetiné Rózsa Etelka,
Szijártó Balázs, Szopó Lívia, Tálos Géza, Tóth Attila, Pompos Béla, Poós Gabriella
Az emlékeztetőt írta: Németh József, innentől egyes szám első személyben
Elmondtam, hogy az előadásra Baán Beáta korábbi Családi legendák – és ami igazolható belőlük című előadása inspirált. A családi legendát, amely Fülöp István dédapámhoz kötődik, 3 részben adtam elő. A történet közepével kezdtem. Vagyis, előtte egy prológussal.
Prológus:
A család a Zala megyei Kerkaszentmihályfán volt honos, a nyugati gyepüvédők leszármazottja, kollektív nemességgel bírt. Itt elmondtam, hogy családtörténet kutatás során mennyire otthon kell lenni a magyar történelemben, egy-egy részletének apró pontossággal utána nézni, kutatni. Ilyen az őrségi és göcseji, tágabb értelemben az őrvidéki kollektív nemesség kérdése. Az őrvidékieket határőrzésre telepítették ide a honfoglalás után, szabad emberek voltak, nem adóztak, felettük földesúr nem állott. Különböző királyoktól különböző kiváltságleveleket kaptak, amely őket ebben a státuszukban megerősítette. A későbbiekben státuszuk fenntartása örökös harcokkal járt, mert a környék földesurai megpróbálták jobbágysorba kényszeríteni őket. A gyepüvédők esetenként attól sem riadtak vissza, hogy kiváltságleveleket hamisítsanak. Többnyire akkor sikerült nemességüket elismertetni más megyékben is, ha családjuk név szerint is szerepelt egy kiváltságlevélben.
Közepe:
A történet 1914-ben indul, amikor dédapám, dédanyám, és egyetlen lányuk, Fülöp Erzsébet, a nagymamám hajóra szálltak Fiumében és kivándoroltak Amerikába. Itt felhívtam a figyelmet arra, hogy minden kivándorlással kapcsolatos adat elérhető interneten az ellisisland.com honlapon, csak regisztrálni kell. A partra érkezők adatait részletesen rögzítették, olyannyira, hogy a szeme színe, a testmagassága, az írni-olvasni tudása is szerepel a kérdőíven, ennél érdekesebb azonban családtörténet kutatás során, hogy leírták azt is, honnan, kitől jött, és hová, kihez megy. (Az adatokat lementeni csak képernyőképként lehet, a részletesebb felbontásért fizetni kell.) Elmondtam, hogy miután a szintén Amerikába kivándorolt Skultéti nagyapámnak is utána néztem, aki ugyanazon napon indult Amerikába, már azt hittem, hogy egy Titanic-szerű történet bontakozik ki előttem, de nem: nagyapám Brémában szállt hajóra. Ugyanis, nagyszüleim Amerikában jöttek össze. Elmondtam, hogy sokáig rejtély volt előttem, hogy nagymamám és anyukája miért érkezett kétszer Amerikába, mert ezt követően másfél évvel is volt egy belépésük. A rejtély megoldódott, az Ellis Island-i partra szálláskor lázas beteg volt, így mamájával együtt visszafordították. Másodszorra már sikerült, így megismerkedhetett a New Betlehemi magyar kolóniában nagyapámmal, akivel 17 évesen házasságot kötött. Egy gyermekük született odakint, a többi 8 már idehaza, ugyanis 1920-ban úgy döntöttek, hogy visszatérnek Magyarországra. Nagymama szülei, a Fülöp házaspár is hazatelepedett velük, de nem mentek vissza Zalába, hanem az ifjú pár által épített házban telepedtek meg, nagypapa szülőfalujában, a Szombathely melletti Náraiban. Ennek ellenére folyamatosan tartották a kapcsolatot Zala megyei –kerkaszentmihályfai és szilvágyi- rokonságukkal.
Vége:
1945 kemény telén Fülöp István dédapám, felesége Török Mária és unokájuk, Skultéti Ilona, a nagynéném, aki akkor 17 éves volt (ő mesélte el a történetet), meglátogatta zalai rokonságát. Szilvágy faluból az erdőkön át mentek a 8 km-re lévő Kerkaszentmihályfára. Már majdnem odaértek, mikor dédpapa azt mondta, menjenek csak előre, ő rágyújt egy pipára. Soha többet nem látták élve. Aznap nem keresték, mert azt hitték, másik rokonukhoz ment. Másnap pedig nem találták, mert akkora hó esett, hogy mindent belepett. Csak tavasszal találták meg, hóolvadáskor, söprűág-kötők. Ott ült békésen egy fa tövében, holtan. Megkerestem az anyakönyvi bejegyzést. December 8-án halt meg, és december 24-én találták meg. A halál okának aggkori végelgyengülést írtak be.
Eleje:
Említett dédapám már katona korában udvarolni járt ugyanezen az erdei útvonalon Szilvágyba, dédanyámnak. Akkor még puskával együtt jöttek haza szabadságról a katonák. Dédapám az erdő közepén egyszer csak hallott egy gyereksírást, és észrevett egy tüzet. Átment arra az oldalára az ároknak, de akkor meg az innenső oldalról hallotta a gyereksírást és látta a tüzet. Visszament, ismétlődött a dolog. Erre fogta, és a puskájával belelőtt abba a tűzbe. Akkor a tűz és a gyermeksírás is megszűnt. Dédapám (nagyapám elmondása szerint) ugyan ott halt meg 50 évvel később, mint ahol belelőtt abba a tűzbe.
Elmondtam azt is, hogy abban a faluban sok ilyen boszorkányos (lidérces, ördöngös) történet keringett még a század elején is, hogy például megszentelt hely előtt (templom, temető) nem szabadott elmenni éjfél után, mert nagy szerencsétlenség érte az embert. Ezt már nekünk nehéz elhinni, de mindig bele kell képzelni magunkat az abban a korban élt ősünk lelkiállapotába, ha ilyen történeteket akarunk értelmezni.
A hozzászólások részint a történethez kapcsolódtak, részint más, korábban felmerült témákhoz. Így újra előkerült a nemesség, a svábság kérdése, de még Kossuth hazahozatala is (Mahler Wolfgang Otto, Tóth Attila, Elek Miklós, Pompos Béla).
A továbbiakat tekintve abban állapodtunk meg, hogy az összejöveteleinkben nyári szünetet fogunk tartani, és legközelebb 2016. szeptemberében találkozunk.
|
