Kezdőlap Újdonságok Kereső Egyesület Levelezés Aktualitások Kutatás Adattárak Történetek Médiatár Partnereink RSS
 Jelentkezés rendezvényekre 
  
 Sablonok 
 Eseménynaptár 
 Híreink 
 Felhívások 
 Előadásokról 
 beszámoló 
 Rendezvények 
 Találkozók,
 összejövetelek képei 
 Kirándulások 
 Kiadványok 
 Matrikula 
2017. év kutatóhely pályázat eredménye2018-06-22

MACSE
A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) felhívása
AZ ÉV KUTATÓHELYE
2017
díj odaítélésére
 

A MACSE 2017-ben immáron 7. alkalommal hirdette meg és ítélte oda „Az év kutatóhelye” díját.

A díj odaítélése a tavaly bevezetett formában történt meg, két lépcsőben és három kategóriában. A kategóriák száma 2016-ban bővült az Internetes kategóriával, valamint ekkor került bevezetésre a kétlépcsős, elektronikus rendszer. Az első szakaszban, szeptember-októberben javaslatokat kértünk a díjazottakra, szöveges indoklással. Sajnos a javaslatok száma -132- alatta maradt a tavalyi, 300 körüli javaslatnak, és a tagság 1100 fő körüli létszámához is kevés. A jövőben jó lenne gondolkozni azon, hogy hogyan lehetne tagjainkat és az egyesületen kívüli családkutatókat is aktivizálni a díj odaítélésének folyamatában.

Második körben a 2-3-nál több javaslatot kapott kutatóhelyekre lehetett már csak szavazni, november-decemberben. Mind a javaslati, mind a szavazati felület megalkotása, és működtetése Lerch János érdeme, köszönet neki! Ebben a körben nőtt tagjaink aktivitása, a 3 kategóriára összesen 186 szavazat érkezett. (Belföld 65, Külföld 48, Internetes 73.) Az eredmények alapján döntött a vezetőség. Valamennyi esetben a legtöbb szavazatot kapott kutatóhelynek ítéltük a díjat. Külföldi és Internetes kategóriában meggyőző fölénnyel a MNL Bécsi Kirendeltsége, illetve a Hungaricana Közgyűjteményi Portál nyert, Belföldi kategóriában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára mindössze egy szavazattal végzett a 2. (ELTE Egyetemi Levéltár) és kettővel a 3. helyezettek (Békés Megyei Levéltár és a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár) előtt.

Mindhárom díj átadására egy időben és egy helyszínen, 2018. március 28-án, az ÁBTL épületében, Budapesten került sor. A díjakat a kitüntetettek vezetői vették át. Az átadáson kb. 50 fő egyesületi tag is megjelent. A díj átadását követően raktársétára, levéltár bemutatóra került sor az ÁBTL részéről. Az átadást követő fogadást az ÁBTL adta, így az egyesületet az idei díj átadásával kapcsolatban a három oklevél elkészítésén kívül más költség nem terhelte.

A díj átadásáról részletes tudósítás jelent meg a MACSE honlapján:

http://www.macse.hu/society/talalkozok.php?id=31

A jövőben a legfőbb cél egyesületi tagjaink és egyesületen kívüli családkutatók nagyobb számban történő mozgósítása, hogy díjainknak nagyobb társadalmi alátámasztottsága legyen.

Köszönöm minden aktív tagunk részvételét a tavalyi, Év kutatóhelye programunkban:

Németh József titkár, témagazda

 Az Egyesület által meghírdetett pályázatok és eredményük. 
     
 Díjátadó ünnepség megtekinthető a Rendezvényekben 
     
 DÍJAZOTTAK megtekinthetők
itt
 

© MACSE - Magyar Családtörténet-kutató Egyesület  Postacím : 1025 Budapest Cseppkő utca 33     koordinator@macse.hu 
Gyorskereső  -  Oldaltérkép  -  Adatvédelmi szabályzat  -  Szerzői jogok   -  Impresszum