Nevét az utolsó molnár háznevéről kapta. Az utolsó molnár Gungl János. A 6-os számú közlekedési főút és a Jókai Mór utca kereszteződésének a sarkán található. Mai tulajdonosa az önkormányzat. A II. katonai felmérésen már szerepel.Az épület hosszanti elrendezésû. Az lakórész egybeépült a malomrésszel. A malom berendezései részben megvannak, a forgó sziták a tetőtérben, a földszinten egy daráló és az alsómalomban egy régi kőpad fekszik. A ház egytraktusos oldalfolyosóval rendelkezik. A falakat vályogtéglából és kőből építették. A repedések süllyedésből adódnak. A vakolat leválik a falról. Károsodás oka a talajnedvesség. Vakolatból húzott főpárkány van. A tető barokk fedélszékes, csonkakontyos, hódfarkú cseréppel fedett. Melléképületek: istálló, pajta és pince. „ A 19. század második felében a vízimalom hétjáratú volt. A primitív malom keveset őrölt, kapacitása gyenge volt, az alacsony vízesés és az őrlőkövek elavult rendszere miatt. 1904-ben szabályozták a meghajtást szolgáló víz medrét, ezzel megnövelték a víz esését. A nagyobb vízikerék beszerelése után, 1905-ben Bécsből hozattak 2 darab hengerszéket. Ezeket szerelték a régebbi kőőrlők helyére. A malom egyik oldalán volt a konyha, a másik oldalon a szoba. Az első világháború után bővítették a házat, még két szobát és egy konyhát építettek hozzá.A molnár egyik fia a bonyhádi evangélikus gimnázium diákja volt akkoriban. A gimnáziumban tanultak szerint megtervezte a malomhoz kapcsolt és mellé felállított fa fûrészgépet. A fûrészgépet, mely nagyon kezdetleges volt, szintén a patak vize hajtotta. Az egykori bonyhádi gimnazista a 20-as évek első felében megtervezte a malom és lakóház villamos világítását is, saját kezûleg készített számtalan alkatrészt, de a villamosításból nem lett semmi, mivel 1925-ben, 21 évesen váratlanul meghalt. 1922-ben a legidősebb fiútestvér örökölte a malmot. A második világháború után nagy erőfeszítéssel üzembe helyezte a régi vízimalmot és a fûrészgépet, de belátta, hogy az idő eljárt a malom felett és végleg leeresztette a zsilipet. „ Többé nem forgott a vízikerék, nem kelepeltek a hengerszékek, nem szólt a csengő, jelezvén, hogy üres a garat, nem csapta többé tenyeréhez lisztes kalapját, nem kergette el a hancúrozó gyerekeket a malomból, amikor a zsákokon ugrándoztak.” (Gungl Erzsébet írásos közlése alapján ) (A térképen 22-es számmal jelölve)