Alt (Öreg) malom

Feltehetően régen is malom állhatott itt, innen kaphatta a nevét (alt -öreg). Utolsó molnár Marx Antal volt. Az épület lakórésze még ma is áll a bonyhádi Árpádházi Szent Erzsébet Öregotthon udvarában. Az 1784-es katonai felmérésben már szerepel. Ez a terület az úgynevezett Schweizerhof, korábban Mecseknádasdhoz tartozott. 1937-ben csatolták Bonyhádhoz, a többi nádasdi területtel együtt. Lantosné Imre Mária szerint fachwerkes szerkezetű malom volt. (Lantosné Imre Mária: Mecseknádasd) Nagy állatállománnyal rendelkeztek. Tehenészet volt, innen a Schweizerhof elnevezés. (Riegl János (1919) volt Berekaljai lakos elbeszélése alapján.) (A térképen 30-as számmal jelzett)

forrás: Frey György Péter: Malmok Mecseknádasdon és Óbányán